Kezdőlap 9 Rólunk 9 KTE ismertető

KTE ismertető

Közlekedéstudományi Egyesület (KTE)

Az 1949-ben alapított Közlekedéstudományi Egyesület 4000 egyéni taggal és több mint 100 támogató-, jogi és pártoló taggal Magyarország egyik legnagyobb országos műszaki-tudományos civil egyesülete. A KTE tizenkilenc megyei területi szervezetével és kilenc budapesti tagozatával az ország teljes területét és a közlekedési szakma széles vertikumát fedi le. Az egyesület működése, tisztségviselőinek választása demokratikus alapokon nyugszik Az átfogó problémák tárgyalása több területi szervezet/tagozat egység összefogásával döntően nyílt vitafórumokon, illetve munkabizottságokban folyik.

 

Az egyesület alapszabály szerinti céljai:

    • a közlekedéstudomány elméleti és gyakorlati művelése, fejlődésének elősegítése,
    • a közlekedési szakma elméleti és gyakorlati szakemberei közötti szakmai és társadalmi együttműködés elősegítése,
    • a közlekedéstudomány eredményeinek közzététele, népszerűsítése,
    • a magyar közlekedéstudomány nemzetközi együttműködésének elősegítése,a közlekedési biztonság növelése,
    • a közlekedési kultúra fejlesztése,
    • részvétel a társadalom, közlekedésre nevelésében.

Az alapítók és az egyesület korábbi vezetői megalapozták és folyamatosan fejlesztették a civil egyesület szervezetét, működését és értékeit. Ezen értékekre építve, a kor követelményeihez igazodó egyesület fenntartása a cél.

 

A KTE szerepe és küldetése

Az egyesület működésének egyik legnagyobb eredménye a közlekedési szakma közösséggé formálása, melyre a jövőben is kiemelt célként tekintünk. A szakemberek aktuális munkahelyi feladatokon túli eszmecseréje mindig inspiráló hatású. A különböző szakterületeken dolgozó kollégák szemléletmódjának megismerése, a rendszeres véleménycsere alapvetően határozza meg a közlekedési szakma fejlődését. Az egyébként jól működő, cégvezetői szintű szakmai találkozókat kiegészíti az ott dolgozók különböző fórumokon való részvétele, amelynek a KTE nyújt teret.

Emellett az egyesület legfontosabb küldetése, hogy a – Magyarország gazdaságának vérkeringését biztosító közlekedésben dolgozó – szakemberek véleménye a lehető legnagyobb súllyal essen latba az ország közlekedéspolitikájának kialakításakor, valamint az egyes fejlesztések tervezése, jóváhagyása és végrehajtása, üzemeltetése során.

Ennek érdekében olyan kommunikációs csatornák és tartalmak fejlesztése a cél, amelyek segítségével érvényesíteni lehet a szakma szempontjait a közlekedés fejlesztését meghatározó döntések esetében, és jó irányba lehet befolyásolni a társadalom, közlekedéshez való viszonyát és közlekedési kultúráját. Ennek érdekében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a közlekedési szakemberek közzétegyék általános szakmai nézeteiket, konkrét ügyeket érintő állásfoglalásukat valamint szakmai eredményeiket a KTE honlapján. Bár, a lehetőség technikailag már két éve adott, a szakma aktivitása cikkek írása tekintetében most kezd kibontakozni.

Az egyesület szeretné elérni, hogy a konferenciák szakmai ajánlásai ne csak az érintett intézményekhez jussanak el, hanem azok a KTE honlapján keresztül a fent említett szakmai véleményformálási folyamat részévé váljanak.

Az egyesület közel 4000 tagja olyan szakmai potenciált jelent, amit kihasználatlanul hagyni hiba lenne. Az egyesületi munka több évtizedre visszanyúló, értékes része a különböző szakmai anyagok, tervek, jogszabályok véleményezése. Ebben a tekintetben proaktívnak kell lenni, az egyesületi véleményekkel megkeresve a szabályalkotókat, döntéshozókat, hogy a szakma véleménye a döntés előkészítés lényeges eleme lehessen.

Magánemberként természetesnek vesszük, ha a közlekedés jól működik, vagyis könnyen elérhető, gyors és pontos. Ugyanakkor sokan nem is gondolnak a megfelelő közlekedési feltételek megteremtésének bonyolult folyamataira. Ezért a civil szférának sokat kell tennie részben a szakszerű tájékoztatás megvalósítása, részben pedig a magyar közlekedés egészének fejlesztése érdekében. Legyen szó közösségi vagy egyéni közlekedésről, városokban vagy kisebb településeken egyaránt.

Az egyesület a szakmai összetartást biztosító összejövetelek, ankétok és konferenciák mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy konkrét ügyekben legyen képes hatást gyakorolni az ország közlekedésének fejlődésére.

Ennek szellemében hoztuk létre

    • a  Közlekedésbiztonsági Tagozatot  és
    • a  Fenntartható Közlekedési Szakosztályt .

Ugyancsak ennek szellemében az egyesület az egyik szerevezője az NFM vezetésével és támogatásával létrejött  Közlekedési Kultúra Napjának .

Fontos kiemelni, hogy a továbbra is évi hat alkalommal megjelenő Közlekedéstudományi Szemlében kerülnek közlésre a hazai és külföldi tudományos eredmények, és publikációs lehetőséget kapnak a tudományos munkát végző szakemberek.

Jelenleg az egyesület tevékenységében a napi, operatív közlekedési témák dominálnak, a tudomány kisebb szeletében jelenik meg. Az egyesület nevének megfelelően a tudományos tevékenység terén is előre kíván lépni.

Az egyesület céljai között szerepel, hogy a szervezeti egységek konkrét szakmai, a közlekedéssel kapcsolatos társadalmi ügyeket karoljanak fel, és projekteket indítsanak azok megvalósulása érdekében. Ismert, hogy a mai gazdasági és társadalmi viszonyok nem igazán kedveznek a civil szférában végezhető tevékenységnek, ami miatt a kitűzött célok elérése hosszú éveket is igénybe vehet. Az egyesületi tagok aktív tenni akarása pozitív például szolgál a társadalom számára.

 

Hazai Kapcsolatok

Az egyesület szoros kapcsolatot ápol támogatóival, jogi és pártoló tagjaival, akik egyre nagyobb számban és mértékben használják a KTE által biztosított lehetőségeket. A szakmai egyeztetéseken túl egyre több konkrétum fedezhető fel az együttműködésekben. Ennek köszönhetően elmondható, hogy a támogatók számának csökkenése megállt, sőt szerény növekedést mutat, a kapott támogatások mértéke pedig ennél is nagyobb arányban emelkedik.
A támogató partnerek mellett folyamatos és szoros kapcsolatot ápol az egyesület a Magyar Mérnöki Kamarával, különösen annak Közlekedési Tagozatával. 2014 decemberében a Fenntartható Közlekedés Szakosztályunk hivatalos megalakulásakor az egyesület csatlakozott az elektromos járművek elterjesztését segítő Jedlik Ányos Klaszterhez.

 

Nemzetközi kapcsolatok

A KTE tagja a németországi székhelyű Közlekedéstudományi Egyesületek Európai Platformjának (European Platform of Transport Scienses), az EPTS-nek. Nemzetközi vezetői üléseiknek és konferenciáiknak rendszeres résztvevője, időnként szervezője az egyesület. Együttműködési megállapodása van az Osztrák Közlekedéstudományi Egyesülettel, és együttműködési tárgyalások kezdődtek az Osztrák Közlekedési Egyesülettel (GSV-vel).

 

Konklúzió

A Közlekedéstudományi Egyesület – többek között a 2008-as gazdasági válság hatására – képes volt felismerni, hogy fennmaradása és fejlődése érdekében alkalmazkodnia kell a megváltozott külső körülményekhez, a vele szemben támasztott elvárásokhoz. Az elmúlt időszak eredményei alapján mondható, hogy a válaszokat a legfontosabb kérdésekre sikerült megtalálni. Azonban ez még csak a kezdet, a továbbgondolkodásra változatlanul szükség van. Vállalni kell, hogy továbbra is kreatív és kitartó legyen az egyesület tagsága annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb hatást gyakorolhassa a magyar emberek közlekedésének fejlesztésére.

 

Közlekedéstudományi Egyesület 50
Olvassa el a KTE 50 éves születésnapjára készült, az Egyesület 1949 és1999 közötti időszakát bemutató kiadványunkat!
/Kattintson a képre/