Kezdőlap 9 Partnerek 9 Volánbusz Zrt.

Volánbusz Zrt.

A VOLÁNBUSZ Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság több mint 80 éves múlttal rendelkező személyszállító társaság. A budapesti székhelyű, de országos tevékenységet folytató cég a legnagyobb az országban működő, személyszállítást végző Volán társaság között és sok tekintetben elsőként jegyzik a szakmában. A MAVART néven 1927-ben alapított társaság kezdetben csak 30 autóbusszal rendelkezett, ma már, az alvállalkozói járművekkel együtt közel 800 autóbuszból áll a gépparkja.
A VOLÁNBUSZ Zrt. alaptevékenysége a menetrend szerinti autóbuszközlekedés. Részvénytársaságunk fővárosi székhelyéből adódóan a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedteti a Budapestről induló nemzetközi és országos autóbuszjáratok többségét, továbbá a Pest megyei településeket kiszolgáló elővárosi és regionális, valamint helyi járatokat. Budapestről 12 ország nagyvárosaiba, illetve nyaralóhelyeire indulnak nemzetközi VOLÁNBUSZ járatok a Népliget autóbusz-pályaudvarról, de más országokba, illetve városokba is biztosítjuk a közvetlen utazást szerződött partnereink járataival. A részvénytársaság 1993 óta tagja a brüsszeli székhelyű EUROLINES szervezetnek.
Társaságunk számára kiemelten fontos a szolgáltatás minősége, az egyre nehezebb közúti forgalmi viszonyok között törekszünk az átlátható, ütemes, megbízható forgalmi rendek kialakítására, és gyakorlatban való biztosítására, valamint az utazási komfort növelésére a kiegészítő szolgáltatások minél szélesebb körű nyújtásával.
KTE
Adatvédelmi áttekintés

A weboldal Sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A Süti adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például a weboldalunkra való visszatérés felismerése. Segítséget nyújtanak annak megértésében, hogy a weboldal mely részeit találja a leginkább érdekesnek és hasznosnak.
A Sütiket a bal oldalon található fülek közötti navigálással állíthatja be.