Kezdőlap 9 Partnerek 9 Uvaterv Zrt.

Uvaterv Zrt.

Az elmúlt több mint 60 év során UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. ill. jogelődje az Út-, Vasúttervező Vállalat tervei alapján számos közlekedési létesítmény létesült Magyarországon és külföldön egyaránt.

A társaság tevékenysége három fő szakág között oszlik meg. Az első szakág tevékenységi körébe tartozik az út, autópálya, vasút és repülőtér tervezés, az úthálózat fejlesztés és forgalomtechnikai tervezés, a környezetvédelmi tervezés, valamint a geodézia, közműtervezés és területfejlesztés. A második szakág a hídtervezéssel, hídépítési technológiai tervezéssel és szerkezet-tervezéssel foglalkozik, míg a harmadik szakág feladatköre a földalatti szerkezetek és metrórendszerek tervezése, valamint építészeti és épületgépészeti tervezés. A három szakág tevékenysége összesen kilenc tervezőirodán folyik.

Az UVATERV Zrt. a létesítmény megvalósításának minden fázisában megrendelőinek rendelkezésére áll, a megvalósíthatósági tanulmánytól kezdve az engedélyezési, építési és tendertervek elkészítésén keresztül egészen a kivitelezési művezetésig bezárólag.

Az MSZ EN ISO 9001:2001 és ISO 14001 szabványoknak megfelelő integrált minőség- és környezetirányítási rendszer 2004-ben történt bevezetésével az UVATERV Zrt. a tervezési munka minőségének állandó javulását kívánja elérni annak érdekében, hogy megfeleljen a hazai és külföldi megrendelők fokozódó igényeinek. A környezettudatos vállalati kultúra, a jövő generációkért felelősséget érző, a természeti értékeket védő feltételek megteremtése mind a belső folyamataink, mind a tervezés meghatározó eleme.