Kezdőlap 9 Partnerek 9 DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

A közösségi közlekedés területén, a városi személyszállítási tevékenységben társaságunk, 
a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. már 1884 óta áll az utasai rendelkezésére.
Alapfeladatunk a város helyi közösségi közlekedésének ellátása autóbusszal és kötöttpályás járművekkel (trolibusz, villamos), valamint ezen járművek és a közlekedésükhöz szükséges infrastruktúra (pálya- és felsővezeték rendszer) üzemeltetése, fenntartása. 
Célunk az, hogy a szolgáltatásainkat igénybe vevők megelégedésére végezzük munkánkat, teljesítsük az utasok és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghatározott elvárásokat. Fontosnak tartjuk a korrekt, kiszámítható és biztonságos utaskiszolgálást, 
a korlátozott lehetőségeken belül igyekszünk fejleszteni, bővíteni szolgáltatásainkat. 
A személyszállítási tevékenységen kívül, feladataink közé tartozik a város felszíni és mélygarázsban lévő fizető-várakozóhelyek üzemeltetése is, így nem csak a közösségi közlekedés résztvevőivel, hanem a személygépjárművel utazókkal is napi szinten kapcsolatba kerülünk.