Kezdőlap 9 Aktuális információk 9 75 éves a Közlekedéstudományi Egyesület – Interjú Dr. Mosóczi lászló

75 éves a Közlekedéstudományi Egyesület – Interjú Dr. Mosóczi lászló

2024. nov. 22.

Sorozatunkban a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) létrehozása óta eltelt 75 év legfontosabb állomásairól, a szervezet fejlődéséről és nem utolsó sorban a jövő lehetséges irányairól kérdeztük azokat a szakembereket, akik a kezdetektől, illetve napjainkban játszanak meghatározó szerepet a KTE életében.

 

Dr. Mosóczi László
a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a KTE társelnöke

Egy szervezet, ahol mindenki véleménye számít

Negyven éve végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, ezután rögtön benne találtam magam az aktív munka világában. Természetesen már egyetemista koromban is végeztem különböző munkákat, de a mérnöki hivatás mégiscsak más. Azt látom, hogy az elmúlt négy évtizedben rengeteg minden változott a munkakörülményekben, a technikai feltételekben. Elég csak arra gondolni, hogy korábban, ha egy olyan anyagot kellett összeállítanunk, amelyhez információkra volt szükség, akkor csak hosszas kutatómunkára, kérdezősködésre, könyvtárra, egyebekre támaszkodhattunk. Most az internet segítségével pillanatok alatt megkapjuk azokat az információkat, amelyekre kíváncsiak vagyunk, sőt, mi több, már a mesterséges intelligencia segítségét is kérhetjük. Korábban hosszú időbe tellett, ha bármilyen számítást, elemzést készítettünk, ma már ez is pillanatok kérdése. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkezni, hogy a tudásunkat, az ismereteinket át is adjuk. Amikor a pályámat kezdtem, akkor ez a tudásanyag – az írott sajtó és a nyomtatott könyvek mellett – még leginkább szájhagyomány útján terjedt. Napjainkban már olyan prezentációs technikák állnak a rendelkezésünkre, amelyekkel akár konferenciákon, akár online sokkal könnyebben tudjuk átadni az ismereteinket az utánunk jövő nemzedékeknek, illetve más kollégáknak, partnereknek. A munkavégzés mai feltételei tehát lehetővé teszik, hogy sokkal több munkát, sokkal hatékonyabban végezzünk el ugyanannyi idő alatt a szellemi munkakörökben. Nyilvánvalóan egy mozdonyvezetőnek az Excel sem segít sokkal többet, ha A-ból B-be kell eljutnia, ott csak a v=s/t számít.

Amikor 1987-ben beléptem a Magyar Államvasutak kötelékébe, rögtön elém tettek egy papírt, hogy legyek a KTE tagja. A dokumentum átolvasása után nem sokat töprengtem, egyből aláírtam. Tisztában voltam vele, hogy mi a KTE és szimpatizáltam is a céljaival, továbbá biztos voltam benne, hogy a KTE általa tudásbázisa révén olyan ismeretekre tehetek szert, amelyek hasznomra válnak a munkám ellátásához. Azt is nagyon fontosnak tartottam, hogy olyan emberi és munkatársi kapcsolatokat alakíthatok ki az Egyesületben, amelyek akár egy életre meghatározóak lehetnek. Ma már nyugodtan kijelenthetem, a KTE-nek nagyon nagy érdeme, hogy olyan széleskörű szakembergárdát tud a tagjai között, akiket meg tud szólítani, akik egymással szót tudnak érteni, illetve jelentős számú konferenciát, szakmai látogatást és egyéb eseményt szervez, amelyek révén lehetőségünk van új ismeretekre is szert tenni. A felgyorsult világgal a KTE-nek is lépést kell tartani és tart is, hiszen felvette mindazon témaköröket a repertoárjába, amelyek a mai munkavégzéshez szükségesek. De komoly értéknek tartom azt is, hogy megtartotta azt az egymás közti kapcsolatrendszert, ami szükséges ahhoz, hogy az ember valóban ne egy magányos farkas, hanem egy csapat tagja legyen. Szerencsére ezt már azok a szakmabeli fiatalok is látják, akik egyébként már teljesen más jellegű képzést kaptak akár a középfokú, akár a felsőfokú oktatási intézményekben. Együtt többre vagyunk képesek!

Úgy gondolom, hogy a KTE-nek egyrészt aktívan benne kell lennie a közlekedés minden ágának a mindennapi életében, másrészt meg kell szólítania az újonnan csatlakozókat, a pályakezdőket, be kell mutatnia, hogy mivel foglalkozik a KTE. Fontos, hogy az új belépők is kifejthetik, hogy milyen pluszt várnak el, miben tud a KTE a segítségükre lenni, illetve a megszerzett új tudásukkal hogyan tudnak hozzájárulni a közös munkához. Az embereknek is sokat jelent, ha elmondhatják, hogy „egy olyan szervezet tagja vagyok, ahol számítanak a véleményemre”. A közlekedés olyan nagy és szerteágazó tudomány – sokkal több mint szakma –, amelyben az ember anélkül, hogy ne lenne tagja egy olyan szervezetnek, amely a közlekedés teljes területét, minden ágát felöleli és a folyamatos információcsere révén frissen tarthatja a tudását, nehezen létezik. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy a KTE a maga 75 évével a rangidős és a legelismertebb a szakmai szervezetek között. 

Kiemelten fontosnak tartom, hogy az Egyesületen belül találkozhatnak és véleményt cserélhetnek a különböző közlekedési ágazatok képviselői, vezetői. Gondoljunk csak az egyik legjelentősebbre, a Bükfürdőn megrendezésre kerülő Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferenciára, ahol minden közlekedési ágazat jelen van. Illetve a KTE is részt vesz a Magyar Közlekedési Konferencián, amelynek rendszerint Eger ad otthont. Nagyon nagyra értékelhető a KTE konferenciaszervező tevékenysége, hiszen mozgásban tartja a szakmát, a gondolkodást, segíti az egymásra épülő ágazatok tevékenységét.

Az ember egyedül is képes alkotni, de többen többre vagyunk képesek. A KTE hasonló érdeklődésű és tudásbázisú embereket szólít meg, akik képesek egymással akár szakmai vitákat is folytatni, és – ezt tapasztalatból mondom – ezen beszélgetések még a saját munkánkban is segítséget jelenthetnek.