Sorozatunkban a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) létrehozása óta eltelt 75 év legfontosabb állomásairól, a szervezet fejlődéséről és nem utolsó sorban a jövő lehetséges irányairól kérdeztük azokat a szakembereket, akik a kezdetektől, illetve napjainkban játszanak meghatározó szerepet a KTE életében.
Kálnoki-Kis Sándor, (1975-1989) A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) igazgatója, (1989-1990) a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium miniszterhelyettese, (1990-1993) a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára, (1994-1997) a MÁV Zrt. elnöke
Csak több szakterület együttes fellépése hozhat eredményeket
A mérnöki oklevelemmel egyidős – 64 éves – a KTE tagságom is. Számomra a belépés azért is természetes volt, mert édesapám – Kálnoki-Kis Sándor (1909-1980) Debrecen város közlekedési főmérnökeként (1941-1961) – szervezője volt a KTE területi szervezetének és már gimnáziumi éveimben is nem egyszer elhívott egyes előadásokra.
Visszatekintve megdöbbentő technikai fejlődést éltem át. Az első elemista palatábla-palavesszőtől a számítógépről színes nyomatot adó nyomtatóig. Egy manapság a 30-as éveiben járó kolléga úgy reagálhat ezekre, mint amikor „a magyar televízió bemutatta az 1953-as londoni angol-magyar meccs, a híres 6-3 eredeti teljes felvételét, amihez Szepesi eredeti rádiós hangját társították. Addig csak „híradófelvételeket láthattunk.” Nem csodálkozom, ha már ezt a mondatot sem tudja értelmezni egy mai fiatal. Csak egy szakmai példa: 1961-62 telén a Debreceni Közúti Igazgatóságon a 3504 j. Püspökladány – Nádudvar összekötő út felújítási (ívkorrekciók és szélesítés) tervén dolgoztam. A 14 km hosszú útszakasz felmérésére keddtől péntekig a helyszínen két figuráns a két léccel járta a terepet, egy pedig a jegyzőkönyvbe írta az egyetlen MOM szintező műszerünkről leolvasott adatokat, szombaton és hétfőn pedig a kézírásos jegyzőkönyv adatait raktuk fel pauszpapírra, körzővel és vonalzóval, F5 keménységű ceruzával. Mindez három hónapig tartott. Ma minden adatot a műszer memóriája rögzít és kábelkapcsolat nélkül továbbítja az azokból helyszínrajzot készítő számítógépprogramnak.
A fejlődés üteme pedig megállíthatatlan. Ezért vált elengedhetetlenné a teljes szakmai életpálya alatti folyamatos „tanulás”. Így Egyesületünk céljai között fokozottan kell, hogy szerepeljen a változások követése, az ehhez szükséges ismeretek folyamatos közzététele elektronikus formában a tagság részére. Célszerűnek tartanám, hogy a szakmai konferenciákon mindig foglalkozzanak röviden a változások várható tendenciájának ismertetésével. Ezzel segíthetjük a tagokat, hogy folyamatos tanulással, az új eljárásokat és eszközöket használva lépést tudjanak tartani a fejlődéssel.
A tervezés technológiai fejlődésének van azonban egy veszélye akkor, ha nem ellenőrzi a használt program eredményét hagyományos mérnöki szemlélet.
A folyamatos ismeretszerzés azonban – a szervezett segítség igénybevétele mellett – elsősorban az egyén feladata marad. Ma már ennek természetes eszköze a számítógép (laptop, okos telefon, okos televízió) – ezek használatában az életkor sem lehet akadály. Én 60 évesen – nyugdíjas éveim kezdetén –tanultam meg a számítógépes szövegszerkesztést és jutottam el a könyv-szerkesztésen át a filmkészítésig. Másrészt természetessé vált számomra a számítógép használata lexikonként, moziként vagy sportesemények látogatására. Aki nem ezt teszi, az előbb utóbb elveszti helyét a szakmában.
A 87 évem háromnegyedében, azaz 64 éven át vettem részt az Egyesület rendezvényein. Két évtizeden át tagozati elnökségben, ezt követően egy ciklusban társelnökként alaposabban is megismerhettem a KTE belső életét, külső kapcsolatait. Nem véletlen, hogy napjainkban is az ország egyik legnagyobb taglétszámú civil szakmai szervezete a KTE. Egyesületünknek nem csak a felgyorsult technikai/technológiai fejlődéssel való lépéstartás, hanem a gyors változás viszonyai között a szakmai tudás és szemlélet érvényesítése okoz nehézséget.
A KTE megalakulásától kezdve hangsúlyozottan szakmai tevékenységet folytatott: hidat képezett a tudomány és a gyakorlat között. Az első 20 évben az oktatásé és tájékoztatásé volt a főszerep. A második 20 évben egyre nagyobb teret nyert a gyakorlati témákban a szakmai véleménynyilvánítás, állásfoglalás.
Az 1989/90-es politikai-gazdasági rendszerváltást követően néhány évig még erősödött is az Egyesület szakmai tekintélye, véleményező szerepe. Az ezredfordulót követő bő két évtizedben aztán egyre inkább a szabályokat, műszaki előírásokat nem ismerő befektetőké lett a terep, a professzionális véleményezés háttérbe szorult. Pedig Egyesületünk feladata a fejlesztés és fenntartás/felújítás egyensúlyának figyelemmel kísérése és annak hiánya esetén figyelmeztető állásfoglalás a nemzeti vagyon értékcsökkenésének elkerülése és a közlekedési létesítmények működőképességének fenntartása érdekében.
A KTE számomra mindig – nem gazdálkodó vállalati keretek között, hanem a kollégák többségének megközelítése miatt – igazi „műhely” volt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha az Egyesület a jövőben is működni kívánna, mielőbb vissza kell szerezni a teljeskörű szakmai véleményező és kezdeményező szerepet. El kell fogadtatni a hosszú távú, komplex gondolkodás primátusát.
Fontos, hogy Egyesületünk őrizze és folyamatosan erősítse országos jellegét, ami növelheti társadalmi súlyát, szakmai szerepét. Ennek érdekében nagyon fontosnak tartom, hogy mindig szakmai oldalról közelítsen a felmerülő kérdésekhez és közérthető érvekkel támassza alá véleményét. Teret kell adni azoknak a kollégáknak, akik szakmailag elég erősek ahhoz, hogy kezdeményező szerepre vállalkozzanak. Az Egyesülettől a jövőben azt várom, hogy a szakmai és érdekvédelmi szervezetek (KTE, MMK, MAÚT stb.) révén, azok tekintélyét és társadalmi befolyását latba vetve – ha lehet más, hasonló gondokkal küzdő szakterületeket (pl. vízügy, urbanisztika) is bekapcsolva – érje el, hogy a közlekedéssel kapcsolatos politikai döntések előkészítésébe kötelezően vonják be, vélemény-nyilvánításra rendszeresen kérjék fel a már elméleti és gyakorlati eredményeket elért legjobb szakembereinket. Hangsúlyozom, hogy csak több szakterület együttes fellépése esetén látok lehetőséget az eredményességre.