Vidéken újraindultak a közlekedési vizsgák

Mától újra vizsgázhatnak a jogosítványra vágyó emberek: húsz vidéki helyszínen, közel száz vizsgázó részvételével indultak újra a közlekedési vizsgák – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A VIZSGÁZÓK SZIGORÚ ÓVINTÉZKEDÉSEK MELLETT, CSÖKKENTETT LÉTSZÁMBAN, KIZÁRÓLAG VÉDŐFELSZERELÉSBEN PRÓBÁLKOZHATNAK A JOGOSÍTVÁNY MEGSZERZÉSÉÉRT.

A vizsgáztatást márciusban függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, ma pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt heti döntése értelmében indulhattak újra Budapest és Pest megye kivételével az országban. Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti. A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont haladéktalanul hozzálátott az újraindulás előkészítésének, ezzel párhuzamosan pedig megnyitotta vidéki ügyfélszolgálati irodáit.


Az első vizsganapon 13 megye 20 vizsgahelyszínén 340 jelentkező tehetett számítógépes elméleti vizsgát, és csaknem százan próbálkoztak autós vagy motoros gyakorlati vizsgákon. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerint a hétfői vizsgák fennakadás nélkül lementek, a héten pedig az eddig kiadott időpontok alapján újabb 3000 vizsgázót várnak további újranyíló helyszínekre is.

Fontos tudni, hogy mindenki csak a saját lakhelyén vizsgázhat,

A BUDAPESTI ÉS A PEST MEGYEI LAKOSOK NEM UTAZHATNAK VIZSGÁZÁS MIATT VIDÉKRE, A FŐVÁROSBAN ÉS A KÖRNYÉKÉN PEDIG TOVÁBBRA SEM LEHET KÖZLEKEDÉSI VIZSGÁT TENNI.

A vizsgázóknak egyelőre kötelező maszkot és kesztyűt is viselniük. A veszélyhelyzetre tekintettel ugyanakkor rugalmasan kezelik az akár a vizsga napján beérkező lemondásokat is, és ilyen esetben ingyenesen biztosítanak új időpontot is.


Forrás:www.index.hu
2020.05.11.
Kép: https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csőtörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: 08:00 - 14:00 TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu ADÓSZÁM: 19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000