Újabb biciklis fejlesztések Budapesten: kerékpársáv létesül a Nagykörúton


A járványügyi helyzethez kapcsolódóan megvalósítható kerékpárosbarát intézkedéssorozat következő lépéseként Budapest egyik legfontosabb útvonalán, a Nagykörúton épül ideiglenes kerékpársáv az Üllői út és a Váci út közötti 3 kilométeres szakaszon. A mindkét irányú útpályán felfestett kerékpársáv miatt a körút az autók számára átmenetileg egysávos lesz, a jelentősen visszaesett közúti forgalom miatt azonban nem számítunk érdemi közúti torlódásokra.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt nőtt a kerékpáros forgalom Budapesten, hiszen sokan keresnek biztonságosabb közlekedési lehetőségeket. A biciklizés nemcsak az egészségünk megőrzéséhez járul hozzá, de kerékpárral közlekedve lehet a legkevesebbet érintkezni az utastársainkkal, ezért biztonságos választás is. Mindezeket figyelembe véve a Fővárosi Önkormányzat még március végén döntött úgy, hogy kihasználva a  lecsökkent gépjárműforgalmat Budapest néhány fontos útvonalán ideiglenes kerékpársávokat alakít ki, ezzel is segítve a járvány terjedésének lassítását. A Bartók Béla úton és a Tétényi úton már használható a biciklisáv, az Üllői úton pedig hamarosan befejeződik a bringasáv kiépítése.

A Fővárosi Önkormányzat döntése alapján, a BKK és a Budapest Közút együttműködésében létrejött intézkedéssorozat következő lépéseként a Nagykörút józsefvárosi, erzsébetvárosi és terézvárosi szakaszán festenek fel ideiglenes biciklisávot. A nagykörúti bringasáv létrehozásával rengeteg budapesti közlekedhet majd biztonságosabban, még ha egyelőre csak átmenetileg is: az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn. A körút mindkét útpályáján irányhelyes kerékpársávot, a fontosabb kereszteződések előtt nyitott kerékpársávot festenek fel. A nyitott bringasáv-típust már Budapest több pontján sikerrel alkalmazták, a lényege, hogy folyamatos haladásra csak a biciklis használhatja, gépjármű csak jobbra kanyarodáshoz történő besorolás esetén, vagy más manőverezés céljából – mindig a kerékpárosnak elsőbbséget adva – hajthat rá.

Az ideiglenes nagykörúti kerékpársáv kialakításával az Üllői út és a Váci út közötti 3 kilométeres szakaszon a gépjárművek számára ideiglenesen irányonként egy-egy sávra szűkül a közúti kapacitás. Ez a jelentősen visszaesett fővárosi gépjárműforgalom miatt a várakozások szerint nem okoz majd érdemi fennakadást a Nagykörút közlekedésében, azonban a forgalom alakulását folyamatosan figyelik majd a szakemberek, és szükség esetén beavatkoznak.

A nagykörúti kerékpársáv kialakításának munkálatai április 27-én, hétfőn a szükséges KRESZ-táblák kihelyezésével kezdődnek, majd ugyanezen nap estéjén a burkolati jelek felfestésével folytatódnak. A teljes budapesti kerékpárforgalmi főhálózat hossza 325 kilométer, amely a jelenlegi fejlesztésének köszönhetően mintegy 20 kilométerrel bővül, ráadásul a főváros legfontosabb, eddig leginkább hiányzó szakaszain.

Budapest, 2020. április 26.

Budapesti Közlekedési Központ

Foto:www.profitline.hu

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000