„Több árut szállítunk, mint tavaly ilyenkor” – interjú Szabó Gáborral, az Indián-Sped Kft. ügyvezető igazgatójával


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatja a minden évben megrendezendő szegedi Nemzetközi Közlekedési Konferencia korábbi résztvevőit és potenciális érdeklődőit, hogy a rendezőség a koronavírus járványra való tekintettel úgy döntött, hogy a 2020 november 26-27-re tervezett rendezvényt elhalasztja.

A XXII. Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a szervezők 2021. március 25-26-án tervezik megtartani.

A szervezőbizottság tagjai kérik a látogatók és vendégek szíves megértését és részvételükre a következő konferencián feltétlenül számítanak!

Szeged, 2020. október 27.
Rendezőség

A koronavírus-járvány logisztikai szektort ért hatásai nem rengették meg az Indián-Sped működését, mert bár a nemzetközi forgalmakban volt némi visszaesés, és egyes ipari szegmensek részleges leállítását természetesen ők is megérezték, de a más ágazatokban jelentkező belföldi szállítási igények ezt bőven ellensúlyozták. „Van munkánk, és remélem, ez a megállapítás a jövőre nézve is igaz lesz” – nyilatkozta lapunknak Szabó Gábor ügyvezető igazgató.

– Legutóbbi interjúnkban a cég folyamatos fejlődéséről beszélt. Az elmúlt év egészét tekintve is meg tudja erősíteni ezt a tendenciát?

– 2019-ben minden a terveink szerint alakult, maximálisan hoztuk, talán még túl is teljesítettük a magunk elé tűzött számokat. Örvendetesen tovább bővült a megbízói körünk, 10 új autót vásároltunk, emelkedett az árutonna-kilométerben mért teljesítményünk, 25 százalékkal nőtt az árbevételünk 2018-hoz képest. Kizárólag nekünk dolgozó és a mi szisztémánkat alkalmazó alvállalkozói kört hoztunk létre már belföldi viszonylatra is, hogy az áruterítés, árugyűjtés még hatékonyabban működjön. Újításokat is bevezettünk, például az informatika területén, ennek köszönhetően az ügyfeleink immár jelen időben, digitálisan kapnak tőlünk értesítést, ha a küldeményük célba ért. Tapasztalataim szerint ennek leginkább az intermodális forgalomban – aminek a közutas részét végezzük belföldön – érdekelt szállítmányozók örülnek, számukra importviszonylatban azonnali hatállyal tudunk generálni leigazolt szállítóleveleket is. Ez egy kisebb fejlesztés volt, de a megbízóink körében nagy a sikere. Ebbe az irányba kell haladnunk, mert a mai világban muszáj felvenni a ritmust a digitalizáció fejlődésével, az automatizáció által generált folyamatokkal. Összességében azt mondhatom, hogy a korábbi évek gyakorlatának megfelelően egy kicsit megint fejlődtünk, biztos lábakon állva veszünk részt a hazai logisztikai szektor működtetésében.

– 2020-nak szintén ambiciózus tervekkel vágtak neki?

– Mindenképpen szerettük volna folytatni a digitalizáció fejlesztését és az eszközpark bővítését furgonokkal, 12 tonnás gépjárművekkel és legnagyobb újdonságként hűtős autókkal. Terveztük a saját telephely kialakításának elindítását is az M0-ás környékén, ahol rengeteg megbízónk van. Ez a projekt változatlanul hatalmas felelősséget ró rám, és sok mindent át kell gondolnom. Kis cég lévén csak korlátozott anyagi forrásokkal tudnánk belevágni, és nekem minden kollégám biztonságára és a vállalkozás kiegyensúlyozott működésére is gondolni kell, amit egy percre sem veszélyeztethetek. Úgy érzem, a tavalyi eredményes év után minden adott volt ahhoz, hogy 2020-ban még inkább felkerüljünk Magyarország logisztikai térképére.

– A járvány hogyan befolyásolta a kitűzött célokat?

– A koronavírus-járvány hatásait akkor kezdtük megérezni, amikor március közepén a kormány kihirdette a vészhelyzetet és a közlekedéslogisztikát is érintő korlátozásokat, szigorításokat. Természetesen azonnal bevezettük a cégnél a szükséges egészségügyi óvintézkedéseket, miközben folyamatosan figyeljük a híreket, a piac és a vállalkozások működését befolyásoló szabályozórendszerek változásait, amelyekhez igyekszünk a lehető legrugalmasabban alkalmazkodni. Egyelőre elhalasztottuk az új autók beszerzését, inkább felújítjuk a régebbieket. Az általunk szállított volumenek április közepére jelentősen nőttek, volt olyan hét, amikor dupla annyi árut kellett célba juttatnunk, mint a válságot megelőzően. Ez hatalmas kihívás elé állított bennünket, de a partnerek igényeit szem előtt tartva, szükség esetén alvállalkozók bevonásával, megoldottuk. Ha probléma merült fel egy-egy fuvarfeladat teljesítése közben, azonnal értesítettük az ügyfeleinket; köszönet nekik, hogy rugalmasan kezelték az esetleges szállítási csúszásokat.

– Minek köszönhető a volumennövekedés?

– Számos szegmensben dolgozunk belföldön, majdnem minden iparágat – az építőipartól kezdve az autóiparon át az élelmiszeriparig – kiszolgálunk. Profitálni tudtunk például a tartós élelmiszerekért megindult felvásárlási lázból, vagy említhetném az építőipari termékeket, amelyek iránt kifejezetten megnőtt a kereslet, hiszen az emberek otthon vannak, az eddig ilyen-olyan okok miatt elhalasztott ház körüli munkákat mindenki most akarja megcsinálni. Ehhez a kereslethez pedig biztosítani kell a kínálatot, amiből mi is jócskán részt vállalunk, de nemcsak úgy, hogy kiszállítjuk az árut az üzletekbe, hanem magánfelhasználók webshopos rendeléseit is teljesítjük. Így hiába álltak le az autógyárak, és estünk el bizonyos fuvarfeladatoktól, más ágazatok fellendüléséből sikerült annyi pluszmunkát szerezni, ami bőven kiegyenlítette a veszteségeinket, sőt még növelni is tudtuk a bevételeinket, tartva az idei évre megfogalmazott terveinket. Mindennek ellenére most sem dőlünk hátra, folyamatosan figyeljük a piaci mozgásokat, újabb munkalehetőségeket keresve. Emellett most elsősorban azzal foglalkozom, hogy a napi feladatainkat időben, pontosan, a szolgáltatás minőségi romlása nélkül végezzük el. Ezzel az üzletpolitikával reményeim szerint nagyobb megrázkódtatások nélkül lehetünk majd túl a jelenlegi válságon.

– De még benne vagyunk, és rengeteg a bizonytalansági tényező…

– Éppen ez a válság legszembetűnőbb következménye, az emberek idegesek, feszültek, félnek a munkahelyük elvesztésétől. A veszélyhelyzet bejelentésekor arra hívtam fel a kollégáim figyelmét, hogy mindenkinek szeretném megtartani az állását, de ehhez nekik is maximálisan együtt kell működniük. Örülök, hogy a csapatom minden tagja partnerként viselkedik, mert közös a cél: holnap és azután is lehessen látni Indián-Sped-logós autókat az utakon.

– Mikorra várja a válság lecsengését?

– Fél–egy év alatt veheti fel a korábbi tempót a hazai gazdaság, bár a kormányzat gazdaságélénkítő intézkedései jó irányba tett lépéseknek látszanak, ami valamivel előrébb hozhatja azt az időpontot, amikor visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba. A cégünket illetően optimista vagyok, bízom benne, hogy a „válságkezelő” üzletpolitikánk továbbra is jól működik.

 Dékány Zsolt

Forrás:  https://www.kozlekedesvilag.hu/

2020.07.16.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csütörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: átmenetileg ZÁRVA 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000