Rostock és Kalinyingrád között is dübörög az Új Selyemút


A német kikötőváros és az orosz enklávé közötti közvetlen tengeri kapcsolat március eleje óta része az Európa és Ázsia közötti szállítási útvonalnak.

A menetrend szerinti szolgáltatás célja, hogy közvetlen tengeri fuvarok jöjjenek létre az Új Selyemút, valamint az évszázadok óta Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központjának és kikötővárosának számító Rostock között. Az Ázsiából vasúton érkező konténereket Kalinyingrádban rakodják át hajókra, melyek aztán a Balti-tengert átszelve jutnak el az egykori Hanza-városba, ahol aztán ismét tehervonatokra pakolják, majd tovább szállítják Európa különböző pontjaira. Habár ez a vasúti-tengeri-vasúti összeköttetés elsőre összetettnek tűnik, a rostocki kikötőt üzemeltető Rostock Port GmbH ügyfélkapcsolati és értékesítési igazgatója, Götz Strahl szerint azonban közel sem annyira bonyolult.

A két kikötő közötti együttműködés nem újdonság, már évek óta szoros kapcsolatban állnak: elsősorban arany és fém utazik a hajókon. Az átszervezési tárgyalások 2017-ben kezdődtek meg annak érdekében, hogy a tengeri szállítási szolgáltatás az Új Selyemút része legyen, de csak nemrégiben, idén márciusban csatlakozott hozzá. Az új szolgáltatás elsődleges célja nem a korridor teljes forgalmának kezelése, hanem az, hogy olyan alternatívaként szolgáljon, mely elősegíti az Új Selyemúton keresztül az Európai Unióba tartó áruk szállítását. Mivel a túl nagy vasúti forgalom szűk keresztmetszeteket eredményezhet, az ilyen rövidtávú tengeri járatok kapacitást szabadíthatnak fel az elsődleges útvonalakon. Ezen felül számos előnnyel is szolgál, például rugalmassággal az árumennyiségeket illetően vagy a fordulások gyakorisága terén. Ha nő a kereslet a forgalom iránt, a hajóra pakolható vonatok száma könnyen módosítható. Ezért még könnyebben és egyidőben lehet tartani a rövid rakodási időket, valamint csökkenteni a költségeket. Ráadásul csomóponti helyzeténél fogva Rostock az egyetlen olyan balti tengerkikötő lehet, melynek gyakori kapcsolatai vannak az északi országokkal, például Dániával napi tíz, Svédországgal pedig napi hatvan. Ennek következtében az árukat hamar szét lehet teríteni Észak-Európában.

A Kalinyingrád–Rostock tengeri összeköttetéshez hasonló kezdeményezéseket példaként lehet felhasználni a vasúti teherszállítás további elősegítéséhez. Mivel az EU-t Ázsiával összekötő vasúti útvonalakon egyre nő a szállítási igény, a terhelés egy részének alternatív útvonalakra és módszerekre történő terelése tovább segítheti a vasutat. Ennek köszönhetően pedig az összeköttetések hatékonyan és gyorsabba működhetnek, késések vagy váratlan gondok nélkül. Mindent egybevetve az ilyen multimodális megoldásokat sokkal sűrűbben kellene alkalmazni, mivel képesek segíteni a vasúti ágazatot a felmerülő zsákutcák leküzdésében.

A november 10–11-én online megtartandó Európai Selyemút Csúcs témái között szerepelnek majd a Covid-pandémia hatásai, a jelenlegi szállítási mennyiségek, valamint a jövő évi előrejelzések is. A rostocki kikötő szakembere is tart majd előadást, prezentációjának témája az Új Selyemút Kalinyingrád–Rostock útvonalának sikere mögötti tényezők lesznek – számol be a Rail Freight.


Forrás: www.iho.hu, 2020.11.06.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000