Papíron már van M81-es autópályánk is: elkezdődött a tervezés


A gyorsforgalmi út az új komáromi Duna hídtól az M1 és az M7 érintésével teremtene négysávos kapcsolatot a szintén előkészületben lévő M8 autóútig.

Tavaly áprilisban született meg a kormánydöntés az út fejlesztéséről, idén májusban pedig aláírták a tervezési szerződéseket a tanulmányterv és a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció elkészítésére a Komárom–Székesfehérvár és a Székesfehérvár–Sárbogárd szakaszra. A tervezési feladat közel 120 kilométer hosszúságú útszakasz négysávosítása az érintett települések elkerülésével, az M7 autópályán új csomópont létesítésével.

A Komárom és Székesfehérvár közötti nyolcvanöt kilométeres szakaszt az Uvaterv Zrt. készíti elő, míg a Székesfehérvár és Sárbogárd közötti harmincöt kilométert az Utiber Kft.

Az 1 milliárd 100 millió forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig. Az új út a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-esig, onnan pedig a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig. Utóbbi esetében a tanulmánytervek vizsgálják egy új, önálló nyomvonal lehetőségét is.

Az 1 milliárd 100 millió forintos előkészítő fázis várhatóan 2022 első felében érhet el a jogerős környezetvédelmi engedély megszerzéséig. Az új út a 13-as és 81-es főutak négysávosításával vezetne az M7-esig, onnan pedig a 63-as főút bővítése a terv Sárbogárdig. Utóbbi esetében a tanulmánytervek vizsgálják egy új, önálló nyomvonal lehetőségét is.

A sárbogárdi végpont az M8 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódik majd, amely a szintén előkészületben lévő, a Balaton mellől a dunaújvárosi Pentele-hídon és Kecskeméten át a Dél-Alföldig vezető 100 kilométeres útszakasz.

Az M8 az M7–M6–M5 autópályák összekapcsolása után egészen az M3 autópályáig folytatódhatna, az Egerhez vezető, nyáron átadott M25-nél érve el a sztrádát. Egy másik, még nagyobb körgyűrű – amelynek egyes elemei már készek – Sopronból indulva haladhatna Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át egészen Nyíregyházáig.


Forrás: www.iho.hu, 2020.08.27.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000