Az M3-as autópálya füzesabonyi csomópontjától Egerig vezető M25-ös két ütemben, összesen több mint 50 milliárd forintból épült meg. A 19 kilométer hosszú autóútnak köszönhetően akár 15 perccel is csökkenhet a menetidő Eger és az M3-as között.

A kivitelezés első, Eger és Andornaktálya közötti, négy kilométer hosszú északi üteme 2017 nyarán kezdődött meg. A beruházás két kapcsolódó útszakasz fejlesztését is magába foglalta: a 850 méteren korszerűsített 252-es főút 2018 júliusában, a 3 kilométeres 253-es (korábban 2502-es út) Andornaktályát elkerülő szakasza augusztusban készült el. A kivitelezést a Colas csoport végezte.

A teljes északi ütemet 2018 novemberében adták át, az andornaktályai Olajosok úti újonnan épült aluljáróval, valamint az M25-ös és a 253-as főút átkötésénél épült különszintű csomóponttal egyszerre. A kivitelezést a Colas Út Zrt., a He-Do Kft. és a KM Építő Zrt. végezte.

Végig elkészült az M25-ös autóút Eger és az M3-as autópálya között. A képre kattintva galéria nyílik<br>(fotók: NIF Zrt.)

Eger gyorsforgalmi bekötésének második, egyben utolsó fázisa a déli ütem megépítése volt; a szakasz kivitelezési munkálatait 2018 márciusában kezdte meg a Colas Hungária Építőipari Zrt. és a He-Do Kft., uniós és hazai forrás felhasználásával, nettó 37 milliárd forint értékben. A 14,5 kilométer hosszú, új nyomvonalú, kétszer két sávos, burkolt leállósáv nélküli déli ütem keretében az M3-as autópálya és az M25-ös bekötésénél egy olyan teljes értékű csomópont készült, ahol minden irányból fel- és le lehet hajtani.

Különszintű felüljárók épültek a 3-as főútnál és a maklári bekötésnél. Utóbbi útszakasz eredetileg nem szerepelt az M25-ös autóút tervezésében, a megvalósításáról szóló kormánydöntés csak 2017. augusztus 29-én született meg. A déli ütemmel együtt átadott, 1,1 kilométeres, kétszer egy sávos, új nyomvonalú bekötőút közvetlen összeköttetést nyújt Maklár déli iparterülete és az M25-ös között, gyorsabbá téve az M3-as autópálya elérését. A bekötőút mellett egy körforgalom is megépült, továbbá felújították a csomóponttól délre a 251-es számú főút azon hiányzó szakaszát, amely közvetlenül csatlakozik a 2012-ben elkészült, 2,6 kilométer hosszú útszakaszhoz.

A déli ütem keretében megtörtént a 3-as főút szükséges korrekciója is. A közlekedés zavartalanságának érdekében a Maklár és Nagytálya közigazgatási határán lévő földutat aluljáróval vezették át. Füzesabony és Nagytálya közigazgatási területén egy-egy vadátjáró létesült, a 80-as számú Budapest–Hatvan–Miskolc vasútvonal és a Laskó-patak felett pedig egy-egy új híddal vezették át az autóutat.

A gyorsforgalmi útszakasz kivitelezése során több csomópontot is létrehoztak

A 19 kilométeres M25-ös teljes területe körülbelül kétmillió négyzetméter. A munkálatok során 2,8 millió köbméter töltés épült, és 75 ezer köbméter aszfaltréteget építettek be. Az autóút és a kapcsolódó beruházásainak építésénél az érintett erdőterületek pótlására 6,9 hektár csereerdőt telepítettek. Az autóúttal együtt megépült új útszakaszok és korszerűsítések elősegítik, hogy az átmenő forgalom ne a településeken, hanem az autóúton haladjon keresztül, mentesítve ezzel az ott lakókat a nagy forgalom okozta kedvezőtlen hatásoktól.

A kormány 2016-ban Útprogram néven indított el közúti közlekedésfejlesztési programot, 3200 milliárd forintos keretösszeggel. Akkoriban 14 megyei jogú város volt elérhető négysávos úton. Salgótarján, Szombathely és Veszprém bekötésével 2019 év végére már 17-re bővült a városok száma, Eger a tizennyolcadik, a Sopronig kiépülő M85-össel pedig fél éven belül újabb megyei jogú város kerül be a gyorsforgalmi úthálózatba.

Az M25-öst a személyautók 2021. január elsejéig, a kapcsolódó rendelet módosításának hatályba lépéséig díjmentesen használhatják. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban valósult meg, uniós és hazai forrás felhasználásával.


Forrás: www.iho.hu
2020.07.21.