Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése



Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül.

A tárcavezető kifejtette, hogyA KORMÁNY A KÖVETKEZŐ ÉVTIZEDBEN ÖSSZESEN MINTEGY HATEZER MILLIÁRD FORINTOT SZÁN A VASÚTI INFRASTRUKTÚRA KORSZERŰSÍTÉSÉRE ÉS A JÁRMŰÁLLOMÁNY MEGÚJÍTÁSÁRA.A vasútstratégiában megjelöltKIEMELT TÖREKVÉS, HOGY MAGYARORSZÁG KÖZÉP-EURÓPA TEHERSZÁLLÍTÁSI, LOGISZTIKAI ÉS ELOSZTÓ KÖZPONTJÁVÁ VÁLJON.Az országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és annak alapján a V0 projekt átfogó célja a vasúti szállítási igények versenyképes kielégítése, a környezetkímélő vasúti áruszállítás részarányának növelése.

Összefügg a klímacélokkal

Az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re. A környezetbarát vasúti árufuvarozás feltételeit érezhetően javítja Magyarországon, hogyA DÉLI KÖRVASÚT FELÚJÍTÁSÁN ÉS DUNA-HÍDJÁNAK HÁROMVÁGÁNYOSRA BŐVÍTÉSÉN MÁR DOLGOZNAK A KIVITELEZŐK.A vasúti szállítások klímacélokkal összefüggő, még nagyobb mértékű előtérbe helyezése miatt azonban érdemes további átkelési lehetőségekről is gondoskodni, középtávon ennek lesz hasznos eszköze a V0.

2050-re megduplázódhat a vasúti teherszállításFORRÁS: MTI/H. SZABÓ SÁNDOR

A Budapestet délről elkerülő, Dunát keresztező vasúti kapcsolat új nyomvonalon, villamosított teherforgalmi vasútvonalként épülhetne meg 120-160 kilométer/órás tervezési sebességre. A V0 az országos és nemzetközi vasúthálózat meghatározó részeként hozzájárulhat a kedvezőbb, fennakadásmentes átmenő és belföldi teherforgalomhoz.

Az előkészítés keretébenKÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNYT, MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNYT ÉS KÖLTSÉG-HASZON ELEMZÉST KÉSZÍTENEK EL.Lefolytatják a környezetvédelmi engedélyezési eljárást alapvetően a Székesfehérvár és Cegléd térsége közötti szakaszra.

2023 tavaszára végezhetnek

A megvalósíthatósági tanulmány vizsgálja a Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakasz összhangját is az ugyanebben a nyomvonalsávban tervezett Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonal fejlesztési elképzeléseivel. Áttekinti és értékeli az intermodális konténerterminál infrastruktúra kialakításának, fejlesztésének, a vasúti iparvágány-kapcsolattal rendelkező áruforgalmi központok és a repterekkel kialakítandó összeköttetések megvalósíthatóságának lehetőségeit is.

AZ ELŐKÉSZÍTÉS SORÁN ORSZÁGOS VASÚTI ÁRUFORGALMI FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓT DOLGOZNAK KI.A folyamat várhatóan 2023 tavaszára ér célba, akkorra állhat rendelkezésre a megvalósíthatósági tanulmány és a környezetvédelmi engedély - tájékoztatott Palkovics László.


Forrás: www.origo.hu, 2021.03.27.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000