Karbantartó központot hozott létre Székesfehérváron a Homm kft.


A legnagyobb magyar magánkézben lévő buszvállalat első regionális központja 550 millió forintból épült meg, harminc új munkahelyet teremtve.

Az avatóünnepségen Homm Károly társtulajdonos elmondta: az ezer négyzetméteres, zöldmezős fejlesztés a társaság eddigi legnagyobb beruházása, amelyhez az önerő mellett banki finanszírozást is igénybe vettek. Azért választották Székesfehérvárt, mert erős gazdasági centrum és a dolgozószállítás szempontjából kiemelten fontos régióközpont. A városban három céggel állnak szerződéses kapcsolatban, közülük a Denso a legnagyobb megrendelő. A dolgozók jelentős részét az agglomerációból, nyolcvan–száz kilométeres körzetből szállítják partnereikhez. A járványhelyzet miatt kialakult gazdasági helyzetben a Homm egyetlen dolgozójától sem vált meg.

Az új csarnok a megújuló energiára épül, hiszen hőszivattyús hűtése és fűtése van, emellett a mosóberendezés által használt víz kilencven százalékát újrahasznosítja. A szervizcsarnokban autóbuszjavító, -karbantartó és -mosó működik, továbbá a gépkocsivezetők továbbképzését és pihenését is szolgálja a létesítmény.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere megemlítette, hogy Budapest után Székesfehérváron van a legtöbb ingázó munkavállaló, számszerűsítve mintegy 32 ezer, és az ő biztonságos munkába-, illetve hazajutásukat segítik az olyan megbízható cégek, mint a Homm.

A dolgozószállításra, helyi közlekedésre, valamint a különjáratok biztosítására szakosodott Homm Kft. 330 autóbusszal, valamint 540 fős csapattal végzi feladatait nap mint nap. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2018-ban 5,1 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 315 millió forintos nyereséget realizált.


Forrás: www.iho.hu, 2020.09.08.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000