Jól halad a komáromi híd építkezése, legkésőbb az ősz elejére már autók haladhatnak át rajta


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatja a minden évben megrendezendő szegedi Nemzetközi Közlekedési Konferencia korábbi résztvevőit és potenciális érdeklődőit, hogy a rendezőség a koronavírus járványra való tekintettel úgy döntött, hogy a 2020 november 26-27-re tervezett rendezvényt elhalasztja.

A XXII. Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a szervezők 2021. március 25-26-án tervezik megtartani.

A szervezőbizottság tagjai kérik a látogatók és vendégek szíves megértését és részvételükre a következő konferencián feltétlenül számítanak!

Szeged, 2020. október 27.
Rendezőség

A Hídépítő, illetve a Mészáros és Mészáros generálkivitelezésével, valamint a Hódút alvállalkozásával is épülő Duna-híd két végpontja december elején ért össze.

Folytatódik a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építése, és a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik – derült ki a magyar és szlovák külügyminiszter egyeztetését követő sajtótájékoztatóból.

Szijjártó Péter és Ivan Korcok megállapodtak arról, hogy az eredeti terveknek megfelelően folytatják a Komáromot Révkomárommal összekötő új Duna-híd építését, a munkákat a nyár végén, az ősz elején befejezik. A különleges helyzet nem akadályozza meg a komáromi átkelő átadását.

 

 

Kiderült még: a megállapodásoknak és a korábbi terveknek megfelelően még az idén két ponton összekötik a két ország villamosenergia-hálózatait és jelentősen megnövelik a gázvezeték-rendszereket összekötő interkonnektor kapacitását.

Több mint félkilométeres híd épül

A Hídépítő Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. konzorciuma generálkivitelezői konzorciuma a Hódút Kft. alvállalkozásával már nagyon nagy mértékben előre haladt a híd építkezésével. A projektről legutóbb a két oldali hídszerkezet összeérésekor, illetve a pilon legmagasabb pontjának elérésekor számolt be lapunk.

A fejlesztésben egy 600 méteres, egy pilonos, ferdekábeles átkelő épül meg a jelenleg is használt vasúti hídtól 170 méterre nyugatra.

 

Így került a helyére tavaly év végén a híd utolsó eleme.

A híd különlegessége a hídpálya Szlovákiához közelebbi oldalán elhelyezkedő ferde pilon, amely a rajta átfűzött kábelek segítségével tartja a híd felső szerkezetét. A pilon összesen 118 méter magas. A szakemberek a pillérek készítése során közel 20 ezer köbméter betont építettek be. Az acélszerkezet súlya több mint 7 ezer tonna, ehhez adódik még a kábelek súlya, amely mintegy 320 tonnányira rúg.

 

 Forras: www.magyarepitok.hu

2020. 04. 16

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csütörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: átmenetileg ZÁRVA 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000