Ilyen lesz Népliget Vasútállomás a déli körvasúton



Kiválasztotta a győztes tervezőt a Budapest Fejlesztési Központ. Népliget a harmadik megálló, aminek indul a tervezése, a Sporaarchitects a győztes cég.

A Népliget sarkában létesítendő vasútállomás legfőbb funkciója az lesz, hogy a Tatabánya, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs vagy éppen Gyömrő, Pécel irányából érkező elővárosi vonatok utasai elérhessék az M3-as metrót az Ecseri úti állomáson vagy a népligeti Volánbusz-pályaudvart, illetve a Népliget térségéből közvetlen kapcsolat nyíljon a vonatok elővárosi célpontjai felé vagy a jövőben akár vonattal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az Üllői út feletti vasúti hídtól keleti irányba, a Népliget zöld tömbje mellett húzódó peronokról a közeli lakótelepek, irodaházak, a 3-as villamos és az épülő új kézilabda-csarnok is megközelíthető lesznek – jelent meg a Budapest Fejlesztési Központ honlapján.

(látványtervek: BFK)

Azt is írják, Népliget vasútállomás az egyik legfontosabb átszállópont lesz a Déli Körvasúton közlekedő elővárosi vonatok utasainak, akár a dél-budai, akár a kelet-pesti agglomeráció irányából érkeznek, itt lehet ugyanis elérni az M3-as metró Ecseri út állomását.

A most kezdődő építészeti tervezés során igényesen kell megoldani a helyszín adottságaiból következő kihívást és a védett, kényelmes átszállási útvonalat biztosítani a vasút és a metróállomás között az utasoknak. A cél, hogy minél rövidebben, minél kellemesebb körülmények között, egy fedett sétányon tudjanak átszállni vonatról metróra az utasok. Ezt szolgálja, hogy a 3-as metró felújítása során az Ecseri út állomásnak készül egy új kijárata a belvároshoz közelebbi végén az Üllői úti mentén, és a vasúti megálló elhelyezése is erre keresi a megoldást: a peronok az Üllői úttól északkeletre helyezkednek el, északkeleti végükről közelíthető meg a metróhoz és a 3-as villamoshoz vezető sétány, és itt lesz a helyi buszok megállója is. Ez a kapcsolat kiszolgálja a Bihari utcai és a József Attila lakótelepeket is. A sétány folytatása a vasút túloldalán egyben a Népliget új, déli kapuja is lesz. Ugyanakkor a peronok másik, délnyugati végén is lesz lejárat, erre lehet eljutni majd az új, sportcsarnokba és a Népliget melletti buszpályaudvarhoz.

A Déli Körvasút Népliget állomásának tervezését a Budapest Fejlesztési Központtal együttműködésben a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. rendeli meg. A tervezést vasúttervezőként a Főmterv Zrt., építész szakágak esetén a Paragram Stúdió Kft. koordinálja. A BFK és a NIF felkérésére három építésziroda készítette el párhuzamosan terveiket a Népliget állomásra: az Építész Stúdió, a Bright Field Studios és a Sporaarchitects.


A kiválasztott, a 4-es metró állomásainak tervezésében is referenciát szerzett Sporaarchitects a Főmterv és a Paragram irányítása mellett az építési engedélyezési tervek elkészítésére is lehetőséget és megbízást kap. A feladat nemcsak a vasúti megállóra terjed ki, hanem az annak megközelítését segítő közterületekre is, figyelembe véve a ferencvárosi és kőbányai fejlesztési terveket is.


A beruházások lezárultával a Kelenföld és Népliget közötti szakaszon a jelenleginél háromszor sűrűbben, tízpercenként követhetik egymást az elővárosi vonatok, ezzel növelve az agglomeráció és a főváros közötti közösségi közlekedési kapacitást, sok ingázó számára versenyképes alternatívát nyújtva az autózással szemben. A fejlesztés új átszállási pontokat hoz létre, ezzel nemcsak a város és elővárosok közötti, de a Budapesten belüli összeköttetéseket is erősítve. A Közvágóhídnál és Újbudán, a Nádorkertnél létesítendő megállók engedélyezési tervei már elkészültek, a Népliget állomás tervei a most elfogadott győztes építészeti koncepció szerint készülhetnek el 2021 során.

A Déli Körvasút három új megállója városi léptékű, egyedi építészeti karakterű állomásként jelenik majd meg környezetében, időjárás elleni védelemmel, szolgáltatásokkal, akadálymentes megközelítési útvonalakkal és rendezett előterekkel. A budai oldalon, az Infoparknál létesülő Nádorkert megálló a rohamosan fejlődő városrészt szolgálja ki, itt lehet majd átszállni a rakparton meghosszabbítandó budai fonódó villamosra is. A leendő Közvágóhíd megálló a környező irodai és lakózónák kiszolgálásán túl a villamosokkal és a H6-os és H7-es hévekkel, vagyis a távlati M5-ös metróval hoz létre átszállási kapcsolatot.

A Déli Körvasút fejlesztése a Déli összekötő vasúti híd átépítésével kezdődött a NIF Zrt. beruházásában. A régi két felszerkezet helyett három teljesen új épül 425 tonnás acélszerkezeti elemek beemelésével a Dunáról. Az első hídszerkezet már több mint félig elkészült.

A vasúti pálya bővítése, a három új megálló, valamint egy Ferencváros állomás kapacitását növelő projekt tervezési fázisnál tart, részben már kivitelezési tender is folyik. A ferencvárosi kapacitásbővítés keretében a délről érkező sínek felett készül egy vasúti híd, hogy a kelet-nyugati elővárosi vonatforgalom külön szintben keresztezze a délről Budára tartó szerelvényeket, elsősorban tehervonatokat.


Forrás: www.iho.hu, 2021.01.17.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000