Idén nem lesznek menetrendszerinti BKV hajók a Dunán



Idén nem lesz a Duna fővárosi szakaszán közszolgáltatásban végzett, menetrendi hajóközlekedés – erősítette meg a Telex a információját Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.


A koronavírus-járvány a BKV-t is érintette, forráshiányos a cég, a BKK és a főváros is. Mivel a közszolgáltatásban végzett menetrendi hajóközlekedtetés alapból évi 300-500 millió pluszköltséggel jár a BKV-nak (ennyit kell ráfizetni a hajójegyek bevétele mellett), a cégvezetés úgy döntött, hogy idén ezt a pénzt inkább az alaptevékenységre, buszokra-villamosokra költik.

A hajók általában nyáron kezdtek el normál menetrend szerint járni, de az első években télen, üresen is közlekedniük kellett, mert az állomásokra költött uniós támogatás miatt folyamatosan fent kellett tartani a szolgáltatást. Járvány idején azonban nem jártak a hajók.

Bolla közölte a Telexnek: arról egyelőre még nincs döntés, mi legyen a hajóközlekedéssel jövőre. Kérdés, hogy folytassák-e veszteségesen, vagy felemeljék az árakat piaci szintre, hogy az üzletág eltartsa magát.

A BKV flottája hét hajóból áll: Budavár, Várhegy, Lágymányos, Lánchíd, Pestbuda és Hungária, valamint a 125 éves Hófehérke, ami elsősorban nosztalgiahajóként működik. A hajók üzemeltetésére a BKV minden évben pályázatot ír ki, a vállalkozók március és augusztus vége között működtetik a hajókat menetrend szerint.


Forras: www.hajozas.hu, 2021.05.28.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000