HungaroControl lett az év közlekedési vállalata


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatja a minden évben megrendezendő szegedi Nemzetközi Közlekedési Konferencia korábbi résztvevőit és potenciális érdeklődőit, hogy a rendezőség a koronavírus járványra való tekintettel úgy döntött, hogy a 2020 november 26-27-re tervezett rendezvényt elhalasztja.

A XXII. Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a szervezők 2021. március 25-26-án tervezik megtartani.

A szervezőbizottság tagjai kérik a látogatók és vendégek szíves megértését és részvételükre a következő konferencián feltétlenül számítanak!

Szeged, 2020. október 27.
Rendezőség

Budapest, 2020. szeptember 28. – Az Év Közlekedési Vállalata díjban részesült a HungaroControl Zrt. Az idén 170 éves Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elismerését a társaság a légi közlekedés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért kapta meg.

A BKIK egy rendhagyó online ünnepi műsor keretében adta át a díjat a magyar légiforgalmi szolgálatnak a társaság példamutató tevékenységének elismeréseként. Nagy Elek, a kamara elnöke kifejtette: „A HungaroControl Zrt., mint kiemelkedően sikeres, nemzeti tulajdonban működő vállalat, a magyar közlekedési szektor jelentős szereplőjeként elkötelezett híve a környezettudatos működésnek. Meghatározó gazdasági és iparági szerepe mellett pedig társadalmi felelősségvállalási tevékenységével is hozzájárul az értékteremtéshez, illetve a társadalmi és természeti értékek megőrzéséhez. Mindennek elismeréseként döntöttünk úgy, hogy 2020-ban a HungaroControlnak adományozzuk az Év Közlekedési Vállalata címet”.

„Hatalmas megtiszteltetés ez a díj, amely elismeri valamennyi kollégánk munkáját. Ők azok, akik legjobb tudásuk szerint szavatolják a repülésbiztonságot, emellett innovatív szemléletükkel a holnap légi közlekedésének fejlesztésén, illetve a környezettudatosság erősítésén is dolgoznak”  – tette hozzá Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.

A magyar léginavigációs vállalat alapértékként tekint a környezettudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra is. A társaság különös figyelmet szentel arra, hogy olyan intézményeket segítsen, amelyek az oktatás, a sport, a kultúra vagy épp a szociális ellátás területén tevékenykednek, ezen felül sokszor áll a helyi közösségek életminőségét javító kezdeményezések mellé.


Forrás: www.hungarocontrol.hu, 2020.09.28.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csütörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: átmenetileg ZÁRVA 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000