Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat



A rendőr most még mérlegelhet ha otthon hagyod a menetokmányaidat és ha a bírság mellett dönt, öttől ötvenezer forintig terjedő összeget fizethet, aki otthonfelejti a jogosítványát, vagy a forgalmi engedélyt. A szabályok változni fognak, az ezt előkészítő törvénycsomag pedig már tavaly tavasz óta hatályos. A részletekről kérdeztük a Belügyminisztériumot.

DSC02891


Évek óta feleslegesnek tűnik magunknál tartani az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványunkat, hiszen a rendőrség bármilyen közúti ellenőrzés során percek alatt kiderítheti ezek nélkül is, hogy vezethetünk-e, illetve pusztán a rendszám alapján azt, hogy az autónak érvényes-e a műszaki vizsgája, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. Mindezt bárki megteheti Ügyfélkapu-regisztráció birtokában, a Jármű Szolgáltatási Platformon

A gyakorlat mégis az, hogy akár a forgalmit, akár a jogosítványt nem tudjuk felmutatni igazoltatáskor, azzal a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést követjük el. Ilyen esetekben a rendőr dönthet úgy, hogy szóbeli figyelmeztetéssel továbbenged, de ha a helyszíni bírságot választja, minimum 5, vagy akár 50 ezer forintot fizettethet. Aki nem fogadja el ezt, azzal szemben szabálysértési eljárást indítanak és úgy a bírság felső határa akár 150 ezer forint lehet. Az eljárás során persze bárki hivatkozhat a személyi körülményeinkre, így a végső döntés és összeg is változhat. 

Hamarosan új szabályok jönnek, amelyeknek köszönhetően, Magyarországon közlekedve nem kell majd magunknál tartanunk a forgalmit és a jogosítványt. Ahogy a Belügyminisztérium, az ügyben feltett kérdéseinkre adott válaszaiban írja, 2020. május 28-óta hatályos a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítása, illetve a közúti közlekedéshez kapcsolódó jogszabályok is változtak, amely széleskörű elektronizálást engedett meg, magyarán kevesebb papír, több kattintás. 

2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű (itt, az egyszerűség kedvéért autó) részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e. 

A könnyítés az okmányok kiállításának dátumától független, de kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd. Tehát hiába vezet magyar egy külföldi rendszámú autót, a jogosítványát a jövőben nem, az autó forgalmiját viszont meg kell majd mutatnia a rendőrnek, és fordítva. A külföldiek jogosítványait sem fogják tudni távolról ellenőrizni a rendőrök, így nekik is fel kell majd mutatniuk azt. Mindebből az is következik, hogy ha külföldre utazunk, az ottani rendőröknek továbbra is fel kell majd mutatnunk a saját és járművünk okmányait, illetve a biztosítási igazolást. 

Azokban az esetekben, amikor a jelenlegi szabályok szerint a jogosítványt vagy a forgalmit a helyszínen elvenné a rendőr, 2023-tól az okmányok elvétele helyett vagy mellett elektronikusan bevonhatja az előbbit, rögzítheti ezt a nyilvántartásban, illetve szintén ilyen módon vonathatja ki a forgalomból az autót, így az ezekre vonatkozó bejegyzések a következő ellenőrzéskor már szerepelni fognak az elektronikus rendszerben is. Teljesen mindegy lesz tehát, hogy a vezető át tudta-e, illetve akarta-e adni az okmányokat az igazoltatáskor, ez csak abban a tekintetben számít majd majd, hogy azokat el is veszi-e a rendőr, vagy csupán nem lesznek érvényesek az eltiltás vagy kivonás időtartamának végéig.


Forrás: www.totalcar.hu, 2021.03.28.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000