Füstpróbákat tartanak a megújuló M3-as metró déli szakaszán


A Népliget és Kőbánya-Kispest között hat állomáson tesztelik a STRABAG munkájával megújuló megállók biztonsági rendszereit.

Több mint másfél hónapon keresztül, augusztus 10-től szeptember végéig ellenőrzik az M3-as metró felújítás alatt álló déli szakaszán a hő- és füstelvezető rendszert – tájékoztat a BKV.

A felújítás két szakaszon halad jelenleg párhuzamosan: a középső szakaszon (Lehel tér-Nagyvárad tér) a SWIETELSKY Kft. dolgozik március óta (itt bár több állomást lezártak, a szerelvények haladnak). A déli ütemben a STRABAG Építőipari Zrt. vállalta el az állomások felújítását: itt a munka 2019 áprilisában rajtolt el és legutóbb akkor írtunk róla, amikor már a próbajáratok indítására készültek.

 

 

Hat állomáson, alkalmankét 4-5 napig vizsgálják a füstelszívó rendszert

Most itt már annyira előre haladtak a munkálatok, hogy az állomások biztonsági védelmi felszereléseit vizsgálják: hétfőn kezdődik el a füst- és hőelvezető rendszerek próbája a Népligetnél és várhatóan péntekig tart. A tesztsorozat hat metróállomáson zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.

 

A kép a már átadott északi szakasz füstpróbáján készült

Amíg a próbák zajlanak a metróvonal szellőzőin füstre lehet számítani, naponta akár többször is. Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása. A jövő héten a Nagyvárad tér és az Ecseri út között lesz észrevehető a jelenség – tájékoztatott a beruházó BKV Zrt.

A füstpróbákat mindvégig hétköznapokon, 10.00 és 17.00 óra között tartják majd meg.


Megjelent a forrás oldalon (https://magyarepitok.hu/) 2020.08.07-én.


IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csőtörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: átmenetileg ZÁRVA TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu ADÓSZÁM: 19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000