Fél évszázados rejtett hibákra derült fény a Nyugati tetőszerkezetének felújításakor


Nyáron a színvonalat és komfortot javító korszerűsítéseket is végez a MÁV
Nyugati pályaudvar

A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a világjárvány ellenére folyamatosan zajlik. Ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak. Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb, színvonalasabb környezetet biztosít majd az utazóközönség számára a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul.

A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteres területen felújíttatja a vasúttársaság. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további, örökségvédelmi szempontból is mérvadó probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért teljes felújításra kerül sor 280 négyzetméteren – az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt 75 ablak, ajtó felújítására is sort kell keríteni. Azokat felújítás során újra az eredeti barna színre festik az örökségvédelmi egyeztetések eredményeképpen.

Nyugati pályaudvar

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget az újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik. A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítikÚj és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki. Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat. A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak; a MÁV-START pedig 2021-ben összesen 27 jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra. A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket. A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.

Nyugati pályaudvar

Ezen korszerűsítési munkák és a tetőszerkezet felújítása során felmerült többletfeladatok időigénye miatt a Nyugati pályaudvar csarnokát 2021 nyarának végén vehetik újra birtokba az utasok. Az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején, december 13-tól érvényes új menetrendek, valamint az utastájékoztatási hirdetmények kialakítása folyamatban van, és várhatóan november végétől elérhetők lesznek a www.mav.hu/nyugati oldalon.

Nyugati pályaudvar


Forrás: https://www.mavcsoport.hu, 2020.11.16.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000