Együttműködés született Szeged térségének közösségi közlekedésfejlesztésének érdekében

 A mai napon megállapodást kötött a MÁV-START Zrt. és a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT), melynek célja – a kormányzati, önkormányzati és szolgáltatói célkitűzéseknek megfelelően – a szegedi térséget érintő vasúti és helyi személyszállítási közszolgáltatók közötti hálózati, menetrendi és tarifális együttműködés kialakítása. Az együttműködésnek köszönhetően várhatóan év végén már a MÁV applikációján keresztül is meg tudják vásárolni az utasok a vasúti és a helyi tömegközlekedésre a jegyüket, így érintésmentesen, sorban állás nélkül megválthatják azokat.

Kiemelt, közös cél Szeged város közösségi közlekedési elérhetőségének fejlesztése, a szolgáltatások összekapcsolása. Ennek érdekében a két vállalat a jövőben kölcsönösen támogatja egymás munkáját, gondoskodik a rendelkezésre álló közlekedési hálózat- és infrastruktúrafejlesztési elképzelések összehangolásáról, közös fejlesztési koncepciók kidolgozásáról. A fejlesztési elképzelések és az utasforgalmi információk alapján egységes menetrendi javaslatokat dolgoznak ki Szeged közösségi közlekedési kiszolgálására vonatkozóan a helyi, a regionális és a távolsági utazási igények magas színvonalú, hatékony kielégítése érdekében. Megteremtik a helyi és a vasúti díjszabásból adódó tarifális együttműködési lehetőségeket, a szolgáltatói értékesítési rendszerek közötti együttműködés kialakítására és a díjtermékek kölcsönös értékesítési lehetőségének vizsgálatára vonatkozóan pedig javaslatokat dolgoznak ki.

A megállapodásban rögzített célok elérése érdekében a felek operatív munkacsoportokat hoznak létre, és a konkrét feladatokat munkatervben rögzítik, az együttműködés eredményét évente értékelik.

Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „Újabb fontos lépéshez érkeztünk, Kecskemét, Veszprém és Debrecen után Szegeddel is aláírtuk az együttműködési megállapodást. Ennek köszönhetően várhatóan év végén már a MÁV applikációján keresztül is meg tudják vásárolni az utasok, mind a vasúti, mind a helyi tömegközlekedésre a jegyüket, így a mobilitás lánc egy platformon belül elérhető.”

Dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: „A megállapodás eredményeképpen közös díjszabási és közös értékesítési politikát tudunk kialakítani.”

Kerékgyártó József (MÁV-START) és Dr. Majó-Petri Zoltán (SZKT)

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Budapest, 2020. április 28. 
https://www.mavcsoport.hu/

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csőtörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: 08:00 - 14:00 TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu ADÓSZÁM: 19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000