Áprilisban elstartol a Vecsés-Üllő-Monor pályaszakasz felújítása



A beruházás részeként vágányokat és váltókat cserélnek, valamint megerősítik a felsővezeték hálózatot.


Tavaly decemberben írt lapunk a Budapest - Cegléd – Szolnok vasúti vonal fővárosi agglomerációs szakaszának fejlesztéséről, melynek során a főváros legforgalmasabb elővárosi vonalának pályáját - Vecsés, Üllő és Monor között - újítják fel. A BFK és a beruházó MÁV a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkársággal együttműködésben valósítja meg a projektet.

A MÁV elnök-vezérigazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatón elmondta, április 6-án megkezdődik Vecsés-Üllő-Monor között a vasúti pálya felújítása, amelyre a kormány csaknem 20 milliárd forintot biztosít. A beruházás a tervek szerint ősz végégig tart. Homolya Róbert hozzátette,

ennek a pályaszakasznak az átalakításával folytatódik a legforgalmasabb, a Budapest-Cegléd-Szolnok vonal felújítása.

Változik a menetrend

Vecsés-Üllő-Monor között a felújítás részeként egyebek mellett vágányokat és váltókat cserélnek, valamint megerősítik a felsővezeték hálózatot. A munkálatok következtében így ezen a szakaszon nagymértékben fog javulni a menetrendszerűség.

Homolya Róbert kiemelte, a 20 milliárd forintos támogatás jelentőségét mutatja, hogy a MÁV 7700 kilométeres pályahálózatának felújítására egy évben 27 milliárd forint áll rendelkezésre; így a kormányzati támogatással

idén kétszer annyi pénzt tudnak arra fordítani, hogy a vasúti pályahálózat minél jobb állapotba kerüljön, a vasút pedig minél versenyképesebb szolgáltatást tudjon nyújtani.

Április 6-án, a felújítás kezdetével megváltozik a Vecsés-Üllő-Monor pályaszakaszon közlekedő vonatok menetrendje. A változásokról a vasúttársaság internetes felületén, a MÁV applikáció vagy az Elvira segítségével lehet tájékozódni.


Forrás: www.magyarepitok.hu, 2021.03.26.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000