Aki csak bírt, bringázott a hazai nagy tavak körül


A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatja a minden évben megrendezendő szegedi Nemzetközi Közlekedési Konferencia korábbi résztvevőit és potenciális érdeklődőit, hogy a rendezőség a koronavírus járványra való tekintettel úgy döntött, hogy a 2020 november 26-27-re tervezett rendezvényt elhalasztja.

A XXII. Nemzetközi Közlekedési Konferenciát a szervezők 2021. március 25-26-án tervezik megtartani.

A szervezőbizottság tagjai kérik a látogatók és vendégek szíves megértését és részvételükre a következő konferencián feltétlenül számítanak!

Szeged, 2020. október 27.
Rendezőség

Dinamikusan nőtt a kerékpárosok száma a nyári szezonban a nagy tavak – a Fertő-tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton – körül, a legnagyobb, kétszeres növekedést a Velencei-tónál mérték június–augusztus közötti három hónapban.

A Magyar Közút az idén nyáron a korábbi évekhez hasonlóan ismét kézi, illetve gépi számlálással gyűjtött adatot a kerékpáros turistákról.

A Velencei-tavon, a Balatonnál és a Tisza-tavon is a kerékpárosok számának közel kétszeres növekedését regisztrálták a tavalyi szezonhoz képest. A legnagyobb nyertes a Velencei-tó lett, valószínűleg a kisgyerekes családoknak is könnyen teljesíthető körtúra lehetősége okán. A balatoni számlálás eredménye nyolcvanöt százalékos, a Tisza-tavi hatvanöt százalékos növekedést mutatott, míg a Fertő-tónál tizenöt százalékkal többen kerékpároztak nyáron az adatok szerint.

Idén a tókör hiányzó részének elkészültével a Tisza-tó lett az új kerékpáros paradicsom, a júniusban átadott hidakon több mint 70 ezren bicikliztek át. Tavaly Kiskörén júliusban és augusztusban 18 ezer biciklist számoltak, az idén ugyanezen időszak alatt több mint 40 ezret. A Poroszló és Tiszafüred között elkészült hiányzó szakasz a teljes Tisza-tó kerékpáros forgalmára rendkívül pozitív hatással volt. Megjegyezték, hogy 2016 óta 5,5-szeresére nőtt a Tisza-tó körül kerékpározók száma, a hálózat fejlesztése, és a gátkoronán az autós forgalom csillapítása miatt.

A kerékpáros útvonalak fejlesztései a továbbiakban is a hálózatos logikát fogják követni: a cél a turisztikailag értelmezhető,      egybefüggő hálózatok létrehozása, amelyek a megfelelő szolgáltatás fejlesztésével még több kerékpáros turistát vonzanak majd, akár határokon belül, akár külföldről.

Így jelölték ki az idén az Eurovelo 14 Szentgotthárdtól a Velencei-tóig tartó szakaszát, és elkészült a Szentendre és Budapest közötti Eurovelo 6, illetve vele párhuzamosan a Duna másik oldalán már épül a Dunakeszi–Budapest közötti hiányzó Eurovelo 6-os szakasz. A hálózatokból hiányzó láncszemek elkészülése pedig ugrásszerűen emelheti egy-egy térség turisztikai vonzerejét, mint azt a Tisza-tó esete mutatja.


(fotó: Vörös Attila)

Két éve a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint ezer kilométernyi külterületi kerékpárút kezelését vette át, és ehhez a feladathoz plusz kormányzati forrást is kapott. Az idén az üzemeltetési munkákon túl többek között a Balaton és a Fertő-tó körüli kerékpárúton felújítást is végeztek. A kerékpárutakhoz kapcsolódóan a Magyar Közút jelentős gépparkfejlesztést hajtott végre: tavaly tizenöt speciális traktort és a hozzájuk tartozó téli-nyári adaptereket szereztek be, amit idén további öt téli és nyári adapterekkel felszerelt traktorral bővítettek. Az újonnan épülő és már megépült kerékpárutak megfelelő karbantartása nagyban hozzájárult a nyári turisztikai szezon sikerességéhez. Az AÖFK idén először indított térségi aktív turisztikai kampányt, ennek legfontosabb eleme a Tisza-tó kerékpáros fejlesztéseinek bemutatása volt, ezt az ősz folyamán a térségi látnivalók és kevésbé ismert túraútvonalak bemutatásával folytatják.


Forrás: www.iho.hu, 2020.09.21.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS: Hétfő-csütörtök: 08:00 - 16:30 Péntek: átmenetileg ZÁRVA 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000