Akadálymentes közlekedés az 50-es villamos vonalán



Befejeződött a közbeszerzési eljárás előkészítése, és megjelent az ajánlati felhívás az 50-es villamos megállóhelyeinek akadálymentesítésére. A jelentős fejlesztésnek köszönhetően a járat utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a peronoknál, ráadásul a megállók környezete is megújul.

A felújításnak köszönhetően az 50-es villamos peronjai akadálytalanul közelíthetők meg a gyalogos rámpák segítségével, emellett az új megállók igazodnak majd az alacsonypadlós CAF-villamosok szintjéhez és hosszúságához.

 A projekt Budapest Főváros Önkormányzata, valamint az Európai Unió finanszírozásával, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában valósul meg, és a korszerűsítés előreláthatóan még az idén ősszel elkészül.

 A munkálatok során négy megálló – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú peron), valamint a Szarvas Csárda tér – peronjait és peronberendezéseit építik át. Elbontják a meglévő megállókat, utasvárókat és berendezéseket, majd korszerű peronokat építenek új geometriai kialakítással, új utasvárók és -tájékoztatók (hangosítás, megállóhelyi táblák) elhelyezésével. A peronok hossza egységesen 36 méter lesz, kivéve a Kossuth tér (Béke tér irányú) peronját, amelyet két méterrel rövidebbre építenek.

 A megállóhelyek környezete is megújul: átépítik a meglévő peronvilágítást és közvilágítást, felújítják az utat és a járdát, 39 darab új fát telepítenek és a zöldfelületet is rendezik. Az Árpád utca és a Baross utca megállóhelyek környezetében korszerűsítik a vízvezetéket, a megállóperonok mellett pedig vágányszabályozást végeznek.

 Az építési munkálatok a közbeszerzési eljárás lezárása, valamint a szerződés megkötése után kezdődnek. A fejlesztésről és a várható korlátozásokról a BKK időben tájékoztatást ad.

 Budapesti Közlekedési Központ


Forrás: www.bkk.hu, 2021.01.20.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000