A 737 MAX repülhet Európában, sőt, az Egyesült Királyságban is!



„Gazdasági-politikai nyomástól mentes” döntés, az európai pilótaszervezet is egyetért. Az EASA továbbra is figyeli a típust, „harmadik szenzor” később.

A már korábban kiadott feltételek mellett adott, a várakozásoknak és az előzetes nyilatkozatoknak megfelelően, zöld jelzést a típusnak az európai hatóság. Tehát végre kell hajtani a repülési szoftver módosítását, különös tekintettel az MCAS néven elhíresült átesésvédelmi rendszerre, ugyancsak módosítani kell a pilótafülkében lévő trimm kezelőszervek és a vízszintes vezérsík közti kábelezést, módosítani kell a karbantartási eljárásokat és a gépek dokumentációját, illetve a külön kiképzést, amelyen minden MAX-pilótának át kell esnie, a gépeket pedig egyenként be kell repülni a forgalomba állítás előtt.



Benne van a feltételek között a típussal történt két baleset okainak megértése, aminek egyébként az az érdekes vetülete, hogy az Ethiopian lezuhanásáról végleges jelentést az etióp hatóság még mindig nem adott ki.  

Az EASA vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a döntést gazdasági és politikai nyomásgyakorlástól mentesen, a Boeingtól és az amerikai hatóságtól függetlenül hozták meg, a saját elemzéseik és repülési tesztjeik bázisán, amelyek során nem csak a kérdéses rendszert, hanem a MAX teljes repülésvezérlését átvizsgálták.

Ugyanakkor Patrick Ky jelezte, az európai ügynökség figyelemmel kíséri a MAX-ok üzemeltetését és emlékeztetett arra, hogy az európai hatóság ösztönzésére a Boeing elkötelezte magát további, későbbi módosításokra, ez feltehetően az úgynevezett „harmadik szenzort” jelenti, ez az a 787-eseken már működő úgynevezett SADS (Synthetic Air Data System), amely plusz lehetőség a megduplázott hagyományos rendszerek mellett, hogy a pilóták tisztában legyenek a legfontosabb repülési jellemzőkkel akkor is, ha például az egyik sebesség- vagy állásszög-mérő meghibásodik.



Az EASA részletes közleménye jelzi, hogy a meghozott intézkedések révén az USA üzemeltetők és az EU-országok (plusz Liechtenstein, Norvégia és Svájc) gépei között nem lesz különbség, viszont az intézkedés kiterjed azokra a példányokra is, amelyek az uniós országok légterébe belépnek.

Az Egyesült Királyságban repültetett, illetve az ide érkező és innen induló gépekkel kapcsolatban a felelősség az EK polgári légügyi hatóságára hárul – olvasható az EASA anyagában. Mondhatni ennek megfelelően és az uniós hatósággal egyidőben az Egyesült Királyság hatósága, a CAA is engedélyezte a típus repülését, gyakorlatilag ugyanazokkal a feltételekkel. A Brexit után ez elsősorban a manchesteri TUI Airways hat gépére vonatkozik, de főképp a Ryanairre, amely összesen 210 példányt kötött le a 737-es új sorozatából, és az első ilyen géppel teljesített járatát idén nyárra tervezi. A visszatérő bizalmat jelzi, hogy a kanadai ultra low-cost Flair Airlines épp most jelentette be tizenhárom MAX megrendelését.

Portálunk néhány napja közölt alapos értékelést a MAX minőségéről és a flottába való visszatérés folyamatáról a Smartwings repülési igazgatójával, Szakács Gábor emellett azt is jelezte, mennyire jónak és biztonságosnak tartja az új 737-es változatot, amit ő maga is repült és repülni fog.

Véleményével a jelek szerint nincs egyedül: a negyvenezernyi pilótát képviselő európai szövetség, az ECA, közleményben üdvözölte az EASA sokkal „átláthatóbb és megnyugtatóbb”, a pilótákkal együttműködésben hozott döntését a repülési engedélyről. Ugyanakkor a szervezet elnöke, Otjan de Bruijn hangsúlyozta az ügy kapcsán annak veszélyét, ha „a kereskedelmi nyomások felülírják a repülésbiztonsági megfontolásokat”.  A European Cockpit Association vezetője szerint a jövőben a közforgalmi pilótákat, a maguk gyakorlati-üzemeltetési tapasztalataival, sokkal inkább be kellene vonni az új gépek tervezésébe és tesztelésébe.


Forrás: www.iho.hu, 2021.01.28.

IRODA: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. II/235. SZÁMLÁZÁSI- ÉS LEVELEZÉSI CÍM: 1066 Budapest, Teréz Krt. 38. (2014. február 4-től) NYITVATARTÁS:  AZ AKTULÁSIRÓL TÁJÉKOZÓDJON A FŐOLDALON 
TELEFONSZÁM: +36 1 353 2005 MOBIL: +36 30 512 1911, +36 30 209 5049, +36 30 567 9879 TELEFON/FAX: +36 1 353 0562 E-MAIL: info@ktenet.hu
ADÓSZÁM:
19815709-2-42 CÉGJEGYZÉKSZÁM: 403 SZÁMLASZÁM: 10200823-22212474-00000000