Közlekedésépítési Tagozat

Elnök


Titkár



A Közlekedésépítési Tagozat küldetése, hogy a Közlekedéstudományi Egyesület keretén belül összefogja a közutak (kiemelt figyelemmel azok műtárgyai) építésének (fejlesztésének), valamint működtetésének (üzemeltetés-fenntartásának) témaköreit. Tagjai közé várja mindazon szakembereket, akik e tárgykörben dolgoznak, illetve mindazokat, akik e tárgykör iránt érdeklődnek. 

Tekintettel arra, hogy a közlekedés egésze ugyan ágazatokra, részterületekre bomlik, de mégis egy rendszert, egy ágazatot alkot, így a KTE különböző tagozatainak tevékenysége is szoros összefüggésben áll egymással. Ezért törekszünk a társtagozatokkal történő szoros szakmai együttműködésre.

A területi szervezetek többségében működik olyan szakcsoport, amely tevékenysége érinti a Közlekedésépítési Tagozat munkáját. Ezért a területi szervezetek tagozatunkat érintő szakcsoportjaival is szeretnénk szoros és közvetlen kapcsolatot kialakítani, illetve a már ma is meglévő kapcsolatokat tovább erősíteni.

Mindezeknek megfelelően – élve a KTE új lehetőségével – szeretnénk kérni a társtagozatok és területi szervezetek Közlekedésépítési Tagozat munkája iránt érdeklődő szakembereit, hogy éljenek a kettős tagság nyújtotta lehetőséggel annak érdekében, hogy az információkat a lehető legközvetlenebb módon tudjuk megosztani minden egyes érdeklődővel.

A tagozatunk tájékoztatók készítésével, szakmai folyóirat megjelentetésével, a szakmai klubélet megteremtésével, konferenciák szervezésével kívánja a tagságot összefogni, illetve egyben a tagság számára lehetőséget biztosítani a szakmai közéletbe történő bekapcsolódásra.

Tájékoztató I./ 1. (2015.02.)

Tájékoztató I./ 2. (2015.04.)

Tájékoztató I./ 3. (2015.09.)

Tájékoztató I./ 4. (2015.11.)

Tájékoztató II./1. (2016.01.)

Tájékoztató II./2. (2016.05.)


 

2015

Közlekedési Klub (2015.02.12.)

Közlekedési Klub (2015.04.23.)

120 éves a Mária Valéria Duna-híd (2015.09.28.)

„KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - M-gyorsút (2015.09.30.)

„KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Kell-e zárni az M0 gyűrűt? (2015.11.24.)

2016

„KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - A kerékpáros közlekedés aktuális kérdései  (2016.01.21.)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Fokozódó vadveszély (Vadátjárók a gyorsforgalmi utakon) (2016.02.16)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Nagyvasúti  villamos  vontatás  múltja  és jövője Magyarországon (2016.04.12)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Az  autóutak  újrapozicionálása (2016.06.09)

KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Közlekedés:a városfejlesztés lehetősége, avagy akadálya? (2016.10.25.)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Infrastruktúra projektek monitoringja "ma és holnap" (2016.11.08)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Gyorsutak tervezésének kérdései  (2016.11.24)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Az útügyi műszaki szabályozási rendszer átalakítása  (2016.12.06)

2017

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” -  Beszélgetés a közlekedés jövőjéről, fejlődési irányairól (2017.02.28.)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - Kerékpárforgalmi hálózati tervek szerepe, tartalmi követelményei (2017.03.30.)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - A magyarországi útdíjfizetési rendszer innovatív jövőképe (2017.04.26)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról” - A projektekre vonatkozó Kormánydöntések és minisztériumi elrendelések, valamint a nagytávú fejlesztési tervek konfliktusai  (2017.10.10)

"KÖZÖS DOLGAINK – beszélgetések a szakmáról" - A közlekedéssel szemben támasztott társadalmi igények változásai, a fiatalok utazási, közlekedési szokásai napjainkban (2017.11.07.)

Szakirányú felsőfokú képzés fejlesztésének lehetőségei - Kerekasztal beszélgetés (2017.11.21.)

 

 

A tagozat 2017. évi tájékoztatója ITT érhető el.

 

 

 


 

 

Szakosztályok

Galéria képek