34 olvasás |

Jelentős szakmai siker a KTE által rendezett „A városi és városközi közlekedés új útjain” nemzetközi konferencián

Tóth Tibor - 2012-11-18



Az előadások egynegyedét nemzetközi szaktekintélyek tartották.

A Radisson Blue Béke Hotelben 2012. november 8-9-én megrendezett konferencián a hazai szakembereken kívül, osztrák, német, cseh, lengyel és holland szakértők, professzorok előadásait hallhatta a közel háromszázötven fős közönség.

 A Radisson Blue Béke Hotelben 2012. november 8-9-én megrendezett konferencián a hazai szakembereken kívül, osztrák, német, cseh, lengyel és holland szakértők, professzorok előadásait hallhatta a közel háromszázötven fős közönség.

A rendezvény védnöke Németh Lászlóné Nemzeti Fejlesztési Miniszter asszony volt, házigazdája pedig a Dr. Fónagy János a KTE elnöke, a NFM Parlamenti államtitkára.

A megnyitó előadásokat Sebastian Belz DVWG főtitkár úr mellett olyan hazai szakmai vezetők tartották, mint a Dr. Völner Pál az NFM államtitkára és Schváb Zoltán NFM helyettes államtitkár. Előadásukban a hazai közlekedés jövőjét és céljait, illetve az Uniós lehetőségeket a magyarországi helyi-helyközi közlekedés és biztonságának javítását ismertették.

Sok újdonságot tartalmazott még a megnyitó előadások közül Prof. Dr. H. Knoflacher - Bécsi Műszaki Egyetem – “Terület felhasználás - közlekedési módok” és Michel Gardel - Toyota Motor Europe, alelnök – “Toyota szemlélet a fenntartható mobilitás területén” című prezentációja.

A hazai szakemberek többek között ismertették még: a repülőtér és a város - Budapest - kapcsolatát, az EU-s rendszerszemléletű városi közlekedés komplex fejlesztését, a város és a közlekedés kölcsönhatását, Budapest közlekedésének tervezési stratégiáját, a BKV autóbusz és trolibusz közlekedésének rövidtávú terveit valamint az új vasúti stratégia és a regionális közlekedés együttműködésének lehetőségeit.

A szekció előadásokban - A városi közlekedés új világa, A közlekedési infrastruktúrák a XXI. században és A közlekedési stratégiák és a menedzsment - témákban folytatták a résztvevők a tudományos munkát. Mindegyik szekcióban neves külföldi és hazai szakemberek osztották meg tapasztalataikat.

A rendezvény második napján ismét a plenáris előadásokra került sor. Sok minden mellett szó volt: az elektromos járművek a városi logisztikában betöltő szerepéről, a városi közlekedéshez kapcsolható EU-s pályázatokról, illetve a látás és hallássérültek városi közlekedéséről.

Nagy érdeklődés kísérte még az európai nagyvárosok közötti vasúti személyszállítási szolgáltatások színvonaláról, a közúti áruszállítás megfelelőségének mutatóiról ausztriai tapasztalatairól, az ingatlan bérlet a közforgalmú közlekedés finanszírozásának kapcsolatáról, a regionális utasok igényeiről valamint Drezda megújulásáról szóló prezentációkat.

A konferenciát nemzetközi és hazai közlekedési szakemberek plenáris összefoglalója zárta. Ezen, részben a szekciókban felmerült kérdések és ajánlásokra reagáltak a szakemberek, valamint a napi és az aktuális városi közlekedési kérdésekre tértek ki.

A konferenciát Tóth János a KTE főtitkárának, és Sebastian Belz DVWG főtitkár közös értékelése zárta. Mindketten nagyon eredményesnek és sikeresnek értékelték a másfél napos rendezvényt. Elmondták, hogy az elhangzott előadások a gyakorlati felhasználása a mindennapi munkában sokat segít a szakembereknek.

Az új tapasztalatokat és az újabb eredményeket a Prágában 2013. szeptember 19-20. között megrendezésre kerülő - következő – XI: kongresszuson lehet majd hallani.

Budapest, 2012. november 18.

Összeállította: Tóth Tibor


Hozzászólások

#1
2013-03-05 19:58:23

Szeretném kérdezni: az előadásokat miért nem tetszenek feltenni a KTE honlapjára?

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
Ellenőrző kód: